Balcsis képek ( 2000 )

Balatonszárszón először 2000-ben voltunk így baráti társasággal együtt, egy közös haverunk, Sztikiék nyaralójában. Az akkori buli még teljesen csaj és pia mentes volt és mindösszesen csak négyen ruccantunk ki. Sztiki, Béci, Tamás és jómagam, Deddy alkottuk a nagy csapatot. Az egész heti alkoholfogyasztásunk egyetlen üveg sör volt, amit Sztiki és Béci együttes erővel gyűrt le nagy nehezen... Abban a mai napig mindannyian egyetértünk, hogy nagyon jó buli volt, bár való igaz merőben más hangulattal, mint amikor már nagyobb társasággal érkeztünk a jó öreg Balcsi partjára. Ezen a néhány képen pár elcsípett pillanat található, érdemes megfigyelni már itt a mostanra teljesen elhatalmasodott babkultuszunk csíráit ! :)



A "Tamás egyszemélyes rexbajnoksága" című híres alapművünk immár fényképen is kapható !

És még mindig ő vezet, nagyon tud ez a srác ! :)

"Aki korán kel aranyat lel !" -mondtuk és rárontottunk a két hétalvóra, hogy végre belekezdhessünk ebbe a napba is.

Balatonszárszói tradicionáis ebéd, a recept nem túl nehéz: bab babbal és némi Erős Pistával vagy Tüzessel felturbózva. A legideálisabb "edzésterv" a fingóverseny megnyeréséhez ! :)

Irány a part ! Képes voltam előreloholni hogy lefényképezzem őket, de ahogy az a képen is jól látszódik megérte, ugyanis közben engem is lencsevégre kaptak !

Balatoni látkép Sztikivel kiegészítve.

Bezony oda nekünk is bé köll menni ! Csak előbb Tamás beleleheli a tüdejét a lasztiba...

A két Tamás a hínár kellős közepén.

Hínár pakolás, egészséges életmód első lecke. A mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát, úszómesterét !

Béci és Tamás a parton lebzsel.

Sztiki olvasgat a Nagy Víz mellett.

Már megint nekem nem jutott hely a hintaágyon ! Mindegy, úgyis rühellem a mobiltelefonokat...







"Jegyezd meg jól, míg a Föld kerek MINDIG LESZNEK ROCKEREK !!!" "Bárhol járunk vihar támad, szél tombol és mennydörög. / Ég szakadhat, föld indulhat, bárhogy lesz, A ROCK ÖRÖK !!!" "A régi mondás változatlan: A ROCK ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN !!!"

Vissza a főoldalra


© 1983-2009 Storm Company. Storm® is a registered trademark. All rights reserved.